Pillanatok pillangókkal

Azon blogolvasóimnak üzenem akik legalább látásból ismerik Olivért: Ha eddig azt hitted tökéletes akkor azt kell mondjam el sem tudod képzelni mennyire. 

De mindent a legelejéről... Pontosabban onnan ahol abba hagytam.

- Mehetünk? - nézett rajtam végig. Gyorsan átgondoltam mik vannak és mik kellenek a táskámba: kulcs, telefon, pénztárca, bérlet.

- Persze, indulhatunk - mosolyogtam rá. Lassan elindultunk a buszmegálló felé és én közben azon gondolkoztam, hogy mit is kéne mondanom.

- Nagyon csinos vagy - megmentett - sokat készültél? - gondolom olyan válaszra várt, amit egy olyan lány adna. Hát én még mindig ilyen lány vagyok:

- Tudod ez is csak viszonyítás kérdése. Ha van olyan lány aki hajnalok hajnalán elkezd készülni egy randira, hogy háromszor fogat moshasson, akkor nem, nem készültem sokat. Viszont ha van olyan lány aki randi előtt tíz perccel bele ugrik egy farmerba és egy pólóba akkor...

- Akkor az a lány nem is létezik - röhögött fel Olivér. Időközben elértük a buszt, szóval a székeken ülve folytattuk eszme cserénket egy randi előkészületeiről. 

- Ez csak attól függ ki a fiú  - ebben biztos voltam.

- Dehogy. Mindenkiben van egy kis megfelelési vágy, úgyhogy mindenki készül a randira, bár van aki csak minimálisat. Szóval? Te melyik kategóriában vagy?

- Hát mondhatnám azt, hogy "Ó két perc alatt elkészültem..." és így talán nem rémítenélek meg az első 15 percben, de sajnos én ilyen vagyok. Hosszasan készülök egy randira majd abban reménykedem erre a részletre nem kérdez rá a srác.

- Nos én meg olyan srác vagyok akit nem érdekel, hogy mennyire király a műkörmöd, vagy mennyire drága az új táskád. Inkább az, hogy mennyire érdekellek, és ezt abból nagyszerűen megtudhatom, hogy mennyit készülsz a randira. - erre már nem tudtam válaszolni mert leszálltunk.

- Hova megyünk?

- Kopaszi - felelt miközben átkeltünk az úttesten

- Köszönöm.

- Mégis mit? - szaladt fel a szemöldöke.

- Hogy nem kezdtél el úgy viselkedni mint egy undorító romantikus filmben. Nem szorítottad meg a kezem és nem suttogtad a fülembe azt, hogy "Meglepetés" - mire befejeztem Olivér már mellettem állt és nevetett. Pedig én komolyan gondoltam.

- Szóval nem szeretnéd ha megfognám a kezed? - próbálta komolyan mondani, de láttam, hogy alig bírja visszatartani a nevetését.

- Ezt nem mondtam - nevettem fel.

Nagyjából másfél órával később a füvön ülve bámultuk a kacsákat és beszélgettünk. Hogy miről? Mindenről. Kevés olyan ember van akivel a semmiről is lehet beszélgetni és nevetni, ő köztük van.
Már sötét volt és én ott ültem a pucér bal vállammal.
- Induljunk? - nézett rám - Csak mert most borzongsz meg harmadjára.
- De lassan menjünk - mondtam.
- Rendben - és nem nemes egyszerűséggel megfogta a kezem. Nem tudtam eldönteni, hogy azért bizsereg-e a gyomrom mert Olivér fogja a kezem vagy azért mert fél órányira voltam a kihűléstől, de az igazából cseppet sem érdekelt. Hiszen az iskola leghelyesebb pasija velem randizik, fogja a kezem és beszélgetünk.

A kapuban állva, egymással szembe fordulva beszélgetni A sráccal... Leírhatatlan pillanat.
- Én nagyon jól éreztem magam - mosolygott miután már egy órája beszélgettünk.
- Én is - ekkor már suttogtam. Az arca centikre volt az enyémtől és a gyomromban legalább kétszáz pillangó verdesett.
És akkor, a kapunkban, pontosan 21:35-kor, Olivér megcsókolt. Ez nem egy sima csók volt. Akkor már az egész testemben pillangók voltak és tűzijátékok robbantak. Mikor elhajoltunk egymástól az ajkam bizsergett. Ő pedig a gyönyörű csillogó szemeivel nézett rám.
- Szép estét -  és búcsúzóul nyomott egy puszit a számra.
- Szia - és be mentem a házba.

Bent anyu és Dóri várt. Mindketten a nyakamba ugrottak, pedig még nem is mondtam semmit. Naná, hogy a leselkedtek a függöny mögül. Aztán mindent elmeséltem. Haza vittük Dórit és végül 23 óra körül ágyba kerültem.
Mosolyogva aludtam el. :)